|
|
|
> consultation magazin
> hírek
|
| 2010.09.07. | Szeptemberben rendezik meg az első Kormányzati Karrier Expot |
|
|
Először kerül megrendezésre hazánkban a Kormányzati Karrier Expo. A Regeneráció nevet viselő eseményt szeptember 18-án, szombaton tartják meg a Millenáris Parkban, ahol a közigazgatásban felkínált állások mellett a szférában jellemző életpályamodellel is megismerhetnek a látogatók. A szervezők elsősorban frissdiplomás pályakezdőket, egyetemistákat várnak az eseményre, az expón többek között miniszterek, államtitkárok mutatják be a hosszú távú közigazgatási életpályamodellt.
Részben egy, a Magyar Tudományos Akadémia által végzett kutatás eredményeivel indokolta az expó megszervezését Nagy Anna kormányszóvivő. A kutatás szerint a megkérdezett középiskolások 30 százaléka biztosan tudja, hogy a jövőben nem Magyarországon szeretne élni. A kutatás továbbá arra is rávilágított, hogy a fiatalok többsége multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni. Hogy a közigazgatást, mint munkaerő-piaci szereplőt is megismertessék a fiatalokkal, szeptember 18-án rendezik meg a Kormányzati Karrier Expot. Az expó 10 és 18 óra között tart nyitva. Az expó célja az, hogy a kormánytisztviselői pályát ismét vonzóvá tegye az ifjú munkavállalók számára. A fiatalok megismerhetik az eseményen a köztisztviselői munkát, annak érdekességeit, illetve az előmeneteli rendszert. Az eseményen többek kerekasztal-beszélgetéseket tartanak, segítenek a megfelelő önéletrajz elkészítésében, ezenkívül a látogatóknak lehetőségük van részt venni pályaválasztási tanácsadáson és grafológiai teszten is. Miközben pedig a fiatalok egy hosszú távú közigazgatási életpályamodellt ismerhetnek meg, egy magyar közigazgatási ösztöndíj elindításáról is szó lesz az eseményen. A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj háromszáz fiatalnak ad lehetőséget arra a jövőben, hogy megtapasztalja külföldön és Magyarországon a közigazgatás működését. Sikeres vizsga esetén pedig el is kezdheti ezt a bizonyos életpályát.
Rendhagyó módon, az eseményt nem külön honlapon, hanem a facebook oldalán ismerhetik meg részletesen az érdeklődők, továbbá elindul a regeneracio.blog.hu oldal az expóval kapcsolatban.
forrás: edupress.hu
|
| 2010.09.03. | Személyi változások a P&Bertnél |
 |
Ezúton szeretnénk tájékoztatni kedves olvasóinkat és partnereinket, hogy Ócsai Noémi 5 eredményes év után a vezetés döntése értelmében távozott cégünktől. Noémi munkáját ezúton is köszönjük, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.
Hogy ne maradjunk Noémi nélkül, csapatunkba visszatért szülési szabadságáról egyik elismert tanácsadónk, Szerdahelyi Noémi. Noémit üdvözöljük ismét a csapatban!
|
| 2010.09.01. | Kötelező fizetést akarnak a gyakornoki munkáért |
|
|
Az Európai Parlament képviselői határozatban kérik az Európai Bizottságot, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a szakmai gyakorlatért kötelező legyen fizetést adni a munkaadónak.A határozatot támogató képviselők gyakornoki chartát szeretnének, amely a megélhetéshez szükséges alapfizetést biztosítana a gyakornokoknak és csökkentené a kizsákmányolást. Nem árt megjegyezni, hogy a munkaügy és a szociálpolitika nagyrészt a tagállamok hatásköre, így az EU ebben a kérdésben csupán cselekvésre ösztönözhet de nem kötelezhet. A téma felvetése mindenesetre jelzi, feszültség van a szakmai gyakorlat megítélésében. Erre a világgazdasági válság rátett még egy lapáttal. Sok munkaadó ugyanis az elbocsátott dolgozókat "ingyenes" gyakornokokkal pótolta.
Hat hét után jár fizetés
Magyarországon a gyakornokok díjazásáról a felsőoktatásról szóló 2005 évi CXXXIX törvény. 48.paragfafusának 3. bekezdése rendelkezik: "Ha az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgató gazdálkodó szervezetnél hat hétnél hosszabb gyakorlaton vesz részt, részére hetente legalább a legkisebb kötelező munkabér (minimálbér) havi összege tizenöt százalékának megfelelő hallgatói munkadíjat fizet a gazdálkodó szervezet. A szakmai gyakorlat megszervezésére a felsőoktatási intézmény és a gazdálkodó szervezet megállapodást köthet, amely alapján a hallgatói munkadíjat a felsőoktatási intézmény folyósítja a hallgatónak." Magyarul: hat hétnél rövidebb gyakornoki idő alatt nincs fizetés. Aki ennél tovább dolgozik, neki hetente 11 025 forint jár.
A gyakornoki fizetés természetesen a válaszott szektortól is függ. Így ahol már hosszabb ideje van jól működő gyakornoki program, ott honorálják a munkát. Az állami és közigazgatási szektorban eltöltött gyakornoki időre szinte soha nem jár fizetés, viszont kiváló referenciát lehet szerezni ezeknél a szerveknél. Ezt minden esetben a hallgatónak kell mérlegelnie, hogy az a néhány havi fizetés, vagy egy erős kezdő önéletrajz jelent számára többet. A közigazgatás mellett még a média területén is bevált gyakorlat, hogy nem jár fizetés a gyakornokoknak, mivel ezen a területen akkora a túljelentkezés a gyakorlati helyekre is, hogy a cégek nincsenek rászorítva arra, hogy fizetést adjanak a hallgatóknak, anélkül is versengés folyik a helyekért.
A hallgatók elvárnák
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hallgatók elvárnák, hogy az első naptól fizetséget kapjanak. Sajnos Magyarországon nincs kultúrája az önkéntes munkának, így a diákok még a gyakorlati idejüket sem befektetésként kezelik, hanem elvárják, hogy a munkájuk azonnal meg is térüljön. Főleg a gazdasági képzésben résztvevő hallgatókra jellemző ez a gazdasági szemléletű gondolkodásmód.
Ahol fizetnek
A PricewaterhouseCoopers Kft.-nél évente két alkalommal hirdetnek meg nagyobb létszámban gyakornoki pozíciókat December közepén jellemzően 20 gyakornoknak van lehetősége, hogy 2-3 hónapra betekintést nyerjen a könyvvizsgálati tevékenységbe, nyáron pedig általában 10 gyakornoki pozícióban lehet 1 hónapig dolgozni adótanácsadási területen. A PWC-nél minden gyakornok versenyképes fizetést kapnak, a ledolgozott munkaórák függvényében, függetlenül attól, hogy mely területen dolgoznak.
Forrás: monster.hu
|
| 2010.08.30. | A globális válság és a szociálpolitika válaszai |
|
|
Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke szervezésében kerül megrendezésre az európai szociálpolitikai elemzők és oktatók hálózatának nyolcadik konferenciája. Az ESPAnet programjában idén a gazdasági válság társadalmi vonzatait és a válságra adott válaszokat járják körül a szakértők.
Az ESPAnet (European Social Policy Analysis Network) a szociálpolitikai elemzők és oktatók informális hálózata (bővebben: http://www.espanet.org/). Konferenciájukat minden évben más országban, többnyire egyetemeken vagy kutatóintézetekben rendezik meg. Korábban Bécs és Oxford, Helsinki és az olaszországi Urbino is otthont adott a rendezvénynek, idén az ELTE Társadalomtudományi Kara Budapesten látja vendégül a szakértőket. Az idén nyolcadszor megrendezésre kerülő a konferencia, amelyet immáron nyugodtan nevezhetünk az európai szociálpolitikusok legjelentősebb fórumának, 2010. szeptember 2-4. között, az ELTE Lágymányosi kampuszán az ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék szervezésében kerül megrendezésre. A rendezvényt Prof. Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja nyitja meg.
A 2010-es rendezvény a „Szociálpolitika és a globális válság: Következmények és válaszok” címet kapta, a magyar fővárosba érkező szakértők az előadások és szekcióülések során a nemzetközi gazdasági válság társadalmi hatásait, a válságra adott és adható válaszokat járják körül. Fő kérdésként a szakemberek megvizsgálják, milyen válaszokat adnak Európa kormányai a globális gazdasági válság hatásaira, a növekvő egyenlőtlenségekre és a szegénységre; vajon megszületnek-e a válság hatására olyan új társadalompolitikai elképzelések, amelyek nem csak gazdasági, de környezeti szempontból is fenntartható társadalmakat hoznak létre; milyen lesz az új nemzetállam, illetve hogyan változik az Európai Unió gazdaságszabályzó szerepe az új helyzetben?
A konferencián többnyire kis szekciókban folyik a munka, de három kiemelt előadás is szerepel a programban olyan világhírű társadalomtudósokkal, mint Ferge Zsuzsa akadémikus, Prof. Ian Gough a Bath-i Egyetemről, valamint Prof. Abram de Swaan az Amszterdami Egyetemről. Ferge Zsuzsa az újkapitalizmusban jelentkező egyenlőtlenségekkel, Ian Gough a globális felmelegedés hatására kialakuló új jóléti állammodellel, Abram de Swaan pedig a globalizáció, a gazdaság és a társadalompolitika egymásra hatásával foglalkozik előadásában.
A szekciókban a nyugdíjrendszer, a családtámogatási rendszerek, az egészségügy európai helyzete mellett a foglalkoztatás és a szociálpolitika viszonya is megvitatásra kerül. A kutatók itt ismertetik a legújabb eredményeiket.
A konferencia részletes programja a http://www.espanet2010.net/en/ honlapon érhető el.
A konferencia előadásai augusztus végétől ugyanitt letölthetők.
|
| 2010.08.24. | Consultation Magazin a Facebookon! |
 |
Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy HR magazinunk, a Consultation Magazin már a Facebookon is elérhető a kereső mezőbe írva vagy az alábbi linken:
http://www.facebook.com/home.php?#!/pages/Consultation-magazin/117444508306096?ref=ts/
Várjuk észrevételeiket, javaslataikat a magazinnal kapcsolatban!
Üdvözlettel:
Szerkesztőség
|
| 2010.08.19. | Diákmunka szabályok változása 2010-ben |
|
|
Diákmunkát vállalni egyszerű, persze csak akkor ha a diák tisztában van a következő fogalmakkal:megbízási szerződés, béren kívüli juttatás vagy szuperbruttó. A következőkben bemutatjuk, hogy mire kell odafigyelniük a fiataloknak, amikor munkát vállalnak, és hogy, a munka törvénykönyvének 2010-es módosítása hogyan érintette a diákmunkát. A változásokat pedig nemcsak a diákoknak, de a munkaadóknak is érdemes szem előtt tartaniuk.
Ami nem változott, de fontos
A szünidőben munkát vállaló diákok, csak úgy, mint bárki más, dolgozhatnak munkaviszonyban, megbízással, bedolgozóként, de akár szövetkezeti tagként is. A diákmunka vállalás azonban korhatáros, így a diákok legkorábban csak 15 éves koruktól dolgozhatnak, akkor is csak szülői beleegyezéssel. 16 éves kortól ez a jóváhagyás azonban már nem szükséges. Az életkor szerepe azonban máshol is megmutatkozik, aki ugyanis a 18. életévét nem töltötte be, az legfeljebb napi nyolc, heti negyven órát dolgozhat.
Nem változtak a diákok kiváltságai sem: a diákokat, ha munkaidejük eléri a napi 4,5 órát, akkor napi 30 perc szünet illeti meg. Továbbá a pihenőidejüknek, vagyis a munka befejezésétől másnap a kezdésig eltelt időnek el kell érnie a 12 órát, és hetente két pihenőnap is jár, amiből az egyiknek mindenképpen vasárnapra kell esnie.
Adózás, béren kívüli juttatás és megbízási szerződés
Az adózással kapcsolatban a legfontosabb, amit tudniuk kell a diákoknak, hogy ezen a téren nincsenek külön rájuk vonatkozó jogszabályok. Így a diákokat is megilleti az adójóváírás, ha a feltételeknek megfelelnek. Esetükben is adóelőleget kell levonni, mint minden más munkaviszonyból származó jövedelemből, amely a szuperbruttósított bér alapján történik. A munkaviszonyban foglalkoztatott diáknak kifizetett jövedelem nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, így az összevont adóalap részét képezi. 2010-től a szuperbruttósított jövedelem után kell fizetni, majd az adótábla szerint adózni.
Béren kívüli juttatásból a fiatal dolgozók, így a diákok is részesülhetnek: például étkezési utalványban, üdülési csekkben, amely után idén 25 százalékos kedvezményes kulccsal kell adóznia a munkáltatónak. Nem árt tudni, hogy a diákokat megilleti a munkába járás költsége is. 2010-től érvénybe lépett az a változás, hogy ha a közigazgatási határon kívülről járnak munkába, a közlekedési eszköztől függetlenül a költségek 86 százalékát ki kell fizetniük a munkáltatóknak. Természetesen a jeggyel vagy bérletettel el kell számolni, azaz igazolni kell, hogy valóban jár a térítés.
A megbízási szerződésről sem árt, ha tudja a munkavállaló diák, hogy mi is az, hiszen ez esetben más adózási szabályokat kell figyelembe vennie a munkáltatójának. Ez évtől már külön nyilatkozatban kell kérni, hogy a költségeket a munkáltató bizonylat nélkül, tízszázalékos hányaddal számolhassa el, és a költségelszámolásról a diáknak is nyilatkozatot kell tennie. Ugyanakkor, ha a diák a tételes elszámolást választja, akkor a költségeket a teljes megbízási díj erejéig elszámolhatja. A megbízási szerződés legfontosabb jellemzője, hogy a felekre nem a munka törvénykönyvének szigorú szabályai, hanem a polgári törvénykönyv jóval nagyobb szabadságot engedő rendelkezései vonatkoznak. Igaz, hogy a diák ebben a foglalkoztatási formában magasabb jövedelemhez juthat, ami kecsegtető lehet a számára, de mérlegelnie kell, hogy a megbízással kizárhatók a munkajognak többek között a munkaidőt, a munkabért, a túlmunkát, vagy a felmondást szabályozó rendelkezései.
Mi a szuperbruttó?
A szuperbruttó lényege, hogy január 1-jétől az adóalap részévé váltak a munkáltató által fizetett, foglalkoztatót terhelő járulékok (nyugdíjbiztosítás, természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, munkaerő-piaci járulék) is. Ez azt jelenti, hogy emelkedett az adóalap: tehát nem a „tényleges" bruttó fizetés. (Bérpapíron „Járandóság összesen." Amiből le kell vonni az adóalapot nem képező tételeket, például fizetési előleget, MÁV költségtérítést.), hanem ennek 27 százalékával emelt összege (bérpapíron „Göngyölt adóalap") után kell adózni. Ez önmagában fizetéscsökkenést jelentene, ám a szuperbruttósítás életbe lépésével párhuzamosan csökkent a személyi jövedelemadó mértéke, kitolódott az alsó sávhatár és kedvezőbbé vált az adójóváírás is, így a legtöbb munkavállalónak ez a változás mégis kedvező.
Forrás: Felvi.hu
|
| 2010.08.16. | Veszélyben vannak az internetezők |
 |
Csak az év első felében több mint tízmillió új ártalmas alkalmazás jelent meg a világhálón.
A McAfee biztonsági cég közleményében az áll: 2010 első hat hónapjában minden eddiginél több rosszindulatú szoftver árasztotta el az internetet. A vállalat több mint tízmillió új, ártalmas kódsort azonosított, amelyek célja a felhasználók adatainak megszerzése, vagy a gépeken található tartalom módosítása.
A McAfee szakértői figyelmeztettek, hogy az Apple számítógépek felhasználói sincsenek biztonságban. A Mac-tulajdonosokat korábban szinte egyáltalán nem fenyegették a vírusok, de a jövőben ez már nem érvényes.
Áprilisban fedezték fel például az OSX/HellRTS nevű vírust, amely kifejezetten az Apple-gépeket célozza. Ha működésbe lép, módosíthatja a vágólapra másolt adatokat, illetve elkezdi kinyitni és becsukni a CD- vagy DVD-lejátszó ajtaját.
„Nem akarjuk eltúlozni a fenyegetést, azonban ez egy jó emlékeztető, hogy a cyber-bűnözés, valamint az adatlopás korát éljük, amelyben minden operációs rendszert és minden típusú készüléket védeni kell a vírusok ellen” – áll a közleményben.
2010 második negyedévében valamivel visszaesett a kéretlen levelekben terjesztett vírusok száma, azonban a támadók a széleskörű érdeklődésre számot tartó eseményeket – mint például a labdarúgó világbajnokság – kihasználva próbálják rávenni a felhasználókat, hogy a kártékony linkekre kattintsanak.
Forrás: www.hvg.hu
|
| 2010.08.13. | 20 éven belül Kína beelőz |
 |
A kínai vállalkozók jelentős része úgy véli egy friss felmérés alapján, hogy 20 éven belül országuk lesz a világ legnagyobb gazdasága. A cégek szerint, a kemény munka biztosítja számukra a sikert.
Egyedülálló felmérést tett közzé a Legatum Institute: a több mint 2000 válaszadóval készült felmérés az eddigi legnagyobb, kínai vállalkozók és vállalkozásvezetők részvételével készített kutatás, és mint ilyen, hasznos betekintést nyújt az ázsiai ország cégeinek üzleti és gazdasági felfogásába. A kutatók a kormányzati intézkedésekről, az állampolgárokról és az ország jövőjéről is faggatták a vállalkozókat. A felmérés talán legfontosabb megállapítása, hogy a megkérdezettek 62 százaléka arra számít, Kína 20 éven belül a világ legnagyobb gazdasága lesz.
A kutatás során a cégtulajdonosok döntő többsége a pénzkeresést jelölte meg, mint a vállalkozás elindításának fő motivációját, de sokan jelezték, hogy fontosnak tartják munkájuk helyi környezetre gyakorolt hatását is.
A felmérés szerint a vállalkozók 84 százaléka véli, hogy Kína jó irányba halad, igaz csak 30 százalékuk szerint hatékony a kormány munkája ennek érdekében. Az államapparátus és az üzleti szféra viszonyát tekintve a cégvezetők és menedzserek többnyire elégedettségüknek adtak hangot, ám kiemelték, hogy az állami intézmények és a különböző jogszabályok gyakran gátolják az üzleti sikert. Mindazonáltal a válaszadók több mint fele a korrupciót nevezte meg, mint a vállalkozásokra legnagyobb veszélyt jelentő tényezőt.
A cégtulajdonosok és felsővezetők 85 százaléka véli úgy, hogy az emberekben meg lehet bízni, és 78 százalékuk látja úgy, hogy a kemény munka a legfontosabb érték a siker felé vezető úton. Összesen a válaszadók 81 százaléka hiszi, hogy polgártársaikra sokkal jellemzőbb a természetes vállalkozó szellem, mint bármely más társadalom tagjaira.
Forrás: ELTE TÁTK Hírlevél
|
Következő hírcsomag >
|
|
|
|
|
 |
Állásajánlatok |
|
Havi hírlevelek |
|
Cikkek |
|
|
|
 |


|