Reklám

    Klímaszerelés

  • Klíma gép

    Amit tudni érdemes a klímákról

    Az emberiség mindig is arra törekedett, hogy kirekessze otthonából akár a hideget, akár pedig a meleget. Ahogy egyre fejlődött a technika, úgy idővel sikerült is létrehozni hűtő-fűtő berendezéseket, de ténylegesen 1890-es évektől kezdve beszélhetünk klímatechnikáról. 1902-ben jutottak el odáig a tervezők, hogy már személyes célokra is lehetett használni ezeket a berendezéseket, majd pedig 1920-tól indult be lényegesen a gyártása. Mivel folyamatosan fejlesztették ezeket a klímaberendezéseket, így egyre modernebbek és gazdaságosabbak lettek, ezért, manapság is már egyre többen szerelnek be klímát az otthonukba.


    Mivel napjainkban már igen sokféle és fajtájú klímát lehet kapni, akár Budapesten, akár pedig más városokban is, ezért az árakat nézve is igen eltérőek lehetnek. Vannak olcsóbb fajták is, mint például Samsung MH026FNEA neo forte free joint multi hűtő-fűtő hőszivattyús inverteres split variálható multi klíma, amit akár már 55.000,- Ft-ért is meg lehet vásárolni. Vannak persze ennél jóval drágább légkondicionáló berendezések is, amik akár 500.000,-Ft – 1.000.000,-Ft-ba is kerülhetnek.


    Természetesen jóval több mindent tud egy drágább berendezés, de ha valakinek nincsenek nagy vágyai, akkor az olcsóbb is ugyanúgy meg fogja tenni a levegő hűtését, ahogy már elviselhető egy lakásban.


    Mivel igen sok akciók szoktak lenni a klímákat illetően is, főleg a nyár közeledtével, így érdemes utána olvasni, hogy az aktuális helységünkbe melyik a legmegfelelőbb. Lássunk néhány típust, amik közül talán meg is találhatjuk az éppen nekünk megfelelőt.


    • Samsung klíma

    • Daikin klíma

    • Gree klíma

    • Lg klíma

    • Fisher klíma

    • Fujitsu klíma

    • Panasonic klíma


    Mindegyik fajtánál nagyon sok választási lehetőség van, akár típus szerint akár árban vagy teljesítmény alapján, így ajánlatos valóban tájékozódni. Vannak úgynevezett mobil klímák is, amik mozgathatóak egyik helyiségből a másikba, és az áruk is igen kedvező tud lenni. Ezek továbbfejlesztett változatát hívják Split klímának, aminél már a kültérbe kerül a kompresszor, így sokkal csendesebb lesz, valamint a hűtésből maradt hőből sem marad vissza semmi. Fontos tudni még a klímákról, hogy javításukra, illetve karbantartásukra nagyon oda kell figyelni, mert a nem megfelelően használt légkondicionáló berendezés hamar tönkre tud menni és bizony a garancia ilyen esetekben nem alkalmazható.


    Amikor beszerelik otthonunkba vagy a számunkra szükséges helységbe a klímánkat, akkor fontos mindent megkérdezni a szerelőtől, mert sokan bizony laikusok vagyunk ezzel kapcsolatban is, így viszont némi tudásra tehetünk szert az üzemeltetésével kapcsolatosan. A továbbiakban megosztjuk önökkel, hogy hogyan szerelik be a légkondicionálókat, illetve mikre érdemes odafigyelni a használatával kapcsolatosan.

    Tovább

  • Energetika

  • Energia osztályozás

    Energetikai Tanúsítvány

    Az energetikai tanúsítvány más néven e-zöldkártya, egy okirat, amely egy ehhez kapcsolódó jogszabályban rögzített számítási módszerrel meghatározza az adott épület energetikai teljesítőképességét, vagyis azt, hogy mennyire energiatakarékosan lehet használni az épületet. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert minél kedvezőbb ez az érték, annál jobban emel az ingatlan árán is.


    2009-től a 176/2008.(VI.30.) Kormány rendelet alapján minden új építésű lakóépületre kötelező energetikai tanúsítvány, még a használatbavételi engedély megigénylése előtt, ami 10 évig érvényes. 2012-től már viszont az eladásra szánt vagy az egy évnél hosszabb időre bérbe adni kívánt ingatlanokra is szükséges. Vannak bizonyos alkalmak, amikor nem szükséges ezt a bizonyítványt kiállítatni:


    • Amennyiben az épület hasznos alapterülete kisebb 50 m2-nél

    • Ha 4 hónapnál kevesebb ideig használják éves szinten az épületet

    • Templomok esetében

    • Mezőgazdasági célra használt épületekre

    • Műhelyekre

    • Ha a bérbeadás időtartama kevesebb, mint egy év


    Az energetikai tanúsítvány kiállításának ára függ az ingatlan méretétől, illetve típusától is, valamint, hogy új építésű ingatlanról kell kiállítani vagy már használtról. Hozzá vetőlegesen 10.000,-Ft – 35.000,-Ft között kell fizetni érte. Van néhány okmány, ami szükséges a tanúsítvány kiállításához:


    • Épület alaprajza

    • Épületgépészeti rendszerek adatai, annak dokumentációja

    • Rétegtervi adatok

    • Épület metszeti rajza

    • Homlokzati adatok

    • Tetőszerkezet adatai

    • Légtechnikai rendszer paraméterei (ha van)

    • Klímarendszer adatai (ha van)

    • Megújuló energiát hasznosító berendezések adatai, épületgépészeti dokumentációjuk (ha van)


    Ezek családi házakra vagy társas házakra vonatkozna, amennyiben panellakásra szeretnénk kiállítatni, úgy érdemesebb az egész épületre, mert elég költséges csak egy lakásra.


    Energetikai tanúsítványt csak az erre szakosodott szakember végezhet, akinek megvan a kamarai vizsgája, valamint a szakirányú végzettsége. Számos városban vannak erre szakosodott cégek, ahol kérhetünk ilyen vizsgálatot, akár Budapesten, Pécsen, Szegeden vagy éppen Debrecenben lakunk.


    A továbbiakban bővebben kitérünk magára az Energetikai Tanúsítványra, illetve az érvényességére is.

    Tovább

  • Vízszerelés

  • Régi mosogató

    Vízszerelés kisokos

    Vannak az ember életében olyan napok, amikor egyszerűen úgy érzi, hogy a világ ellene dolgozik. Ilyen napnak számít az is, amikor valami gond adódik a vízvezetékekkel. Eldugult a mosdóban a lefolyó, vagy a vécé, szivárognak a csövek, úszik a konyha. Talán nincs is ennél bosszantóbb helyzet, hiszen az ember nehezen veszi rá magát, hogy egyedül nekiálljon a vezetékek bütykölésének, mert mi van, ha még nagyobb kárt okoz és akkor az alapból magas számla még nagyobb lesz, és a szerelőnek is többet kell fizetni.


    Azt javaslom, hogy próbálja ki a házi praktikákat, ha dugulásról van szó, de nagyobb probléma esetén forduljon inkább szakemberhez, mert rengeteg bosszúságtól kímélheti meg saját magát és családját, az anyagi leterheltségről nem is beszélve.


    A következő cikkben szeretnénk önnek tanácsot adni, hogy a vízvezetékek okozta problémákat hogyan tudja a legkönnyebben, legkölcségkímélőbben megoldani, hiszen biztos vagyok benne, hogy az erre szánt pénzt másba is be tudná fektetni. Megmutatunk néhány olyan technikát, praktikát, trükköt, amelyet ön is elvégezhet anélkül, hogy a rossz mellékhatások miatt kelljen aggódnia. Nyilván nem minden problémát tud egyedül megoldani, így számba vesszük azokat a helyzeteket is, amelyekben ne is próbálkozzon a sufni szereléssel, hanem rögtön menjen a telefonkönyvhöz, vagy keressen rá az interneten az önhöz közeli, legolcsóbb szakemberre. Ilyenkor azért nem árt megnézni a szakemberről mondott véleményeket, hogy azon problémát, amivel szembe találta magát, vajon tényleg képes-e megoldani.


    Emellett belenézünk a fűtésszerelés témájába is, mivel a lakásfelújításokkor, vagy a ház építésekor fontos elem a megfelelő vízvezeték mondjuk a radiátor beszerelésekor, illetve a meleg vízen alapuló fűtéstechnikák esetében is.


    Ha tehát felújítás előtt áll, vagy éppen építkezik, eldugultak a vízvezetékek, vagy ne adj isten el is tört valamelyik cső, akkor tartson velünk, hogy minél többet megtudhasson a vízvezeték szerelésről, és már felkészülten álljon neki a probléma megoldásának, vagy információkkal felszerelkezve várja a szerelőt.

    Tovább

  • Könyvelés

  • Számológép

    Néhány fontos dolog a könyvelésről

    Volt egy időszak, amikor mindenki könyvelő akart lenni. Nagyon sok könyvelői tanfolyam indult és talán már olyan sokan voltak, hogy nem volt annyi hely, hogy mindenki munkát kapjon. Pedig manapság szükség van rájuk, de sokan vannak közülük, akik nem képzik magukat megfelelően és hiányos a tudásuk, pedig a jogszabályok folyton változnak, amit ha jól akarjuk végezni a munkánkat elkerülhetetlen, hogy tisztában legyünk ezekkel. Amikor például indítunk egy vállalkozást, az fordul meg talán minden ember fejében először, hogy honnan akasztok le egy jó és megbízható könyvelőt. Minden cég mondhatni lelke egy megfelelően képzett és tisztességes könyvelési szakember.


    Amennyiben szükségünk van könyvelőre, azt kétféle képen tudjuk alkalmazni. Vagy megbízunk egy külső, könyveléssel foglalkozó céget irodát, akik általában ezen kívül foglalkoznak még bérszámfejtéssel, adótanácsadással esetleg kontrollinggal is. Viszont ha azt szeretnénk, hogy minden nap részt vegyen a cégünk életében, és bármikor a rendelkezésünkre álljon, akkor alkalmazhatunk egy könyvelő munkatársat is. Általában ilyen esetekben szükséges még egy bérszámfejtőt is alkalmaznunk majd, hiszen valószínű egy személyben nem fogja tudni ellátni mindkét területet.


    Mind a két megoldásnak megvan a maga előnye és hátránya is, ezt nekünk kell eldöntenünk, hogy melyik az, amelyikre jobban szükségünk van. Maga a könyvelés elég bonyolult és nagy odafigyelést követel. Számos jogszabály és rendelet az amit tudnunk kell alkalmazni, valamint a többféle könyvelési folyamatokkal is tisztában kell lennünk.


    Van néhány könyvelési kifejezés, amit nem árt tudnunk, hogy mit is jelentenek.


    • Létezik az úgynevezett kettős könyvelés, aminek nagy szerepe van abban, hogy kiküszöböljük a számítási vagy rögzítési hibákat. Dióhéjban annyit érdemes róla tudni, hogy kétféle rendszerben és két számlán rögzítjük a kiadásokat, illetve a bevételeket.


    • Mérlegképes könyvelő akkor lehet valaki, ha elvégi az ehhez szükséges főiskolát. Ők már mérlegeket, kimutatásokat készítenek, számviteli politikához is értenek, valamint sokkal felelősségteljesebb munkát végeznek. Tömören, jóval nagyobb tudása és szakértelme van, mintha a csak egy egyszerű könyvelői tanfolyamot elvégzett kollégáinak.


    • Adótanácsadó szintén csak az lehet valaki, aki elvégzi ezt a fajta szakképesítést, viszont ehhez szükséges már előbb a mérlegképes könyvelői bizonyítvány is. Mint a nevéből sejthető, ezek a szakemberek már az adózásról mindent tudnak, illetve jogi ismeretekre is szert tesznek a képzések során.


    • Online könyvelést a kisebb cégeknek van lehetőségük alkalmazni. Itt nem kell külön könyvelői programot vásárolni, hanem egyből az online felületen elérhetővé válnak a könyvelési adatok, amit ha nem vagyunk az irodában is meg tudunk nézni.


    • Kontrollingra minden vállalkozásnál illetve cégnél szükség van, mivel ők azok, akik figyelemmel kísérik azt, hogy milyen célokat lehet elérni a megadott költségek mellett.


    A továbbiakban bővebben kitérünk a bérszámfejtés fortélyaira, a pénzügyi tanácsokra, valamint, hogy milyen könyvelőirodák vannak Budapesten.


    Tovább

  • Fürdőszoba - csempe és bútorok

  • Fürdőszoba berendezés

    Milyen legyen a fürdőszoba?

    Amikor fürdőszobáról beszélünk, mindenkinek egy nagyon szépen kicsempézett, nagy fürdőkáddal vagy masszázs zuhanykabinnal, hatalmas tükörrel, ízléses fürdőszoba bútorral elképzelt helyiség jelenik meg. Azonban ez sokunknak csak álomkép marad, mert vagy kicsi a terület vagy nincs annyi pénzünk, hogy ezt mind meg is tudjuk valósítani. Azonban, ha nem is legmodernebb felszerelésekkel ellátott fürdőszobát, de egy praktikus, ízlésesen berendezett helységet biztosan megálmodhatunk magunknak, mindjárt el is áruljuk mikre érdemes odafigyelni ezért.


    Elsősorban érdemes jól szétnézni az áruházak, illetve az internetes üzletek között, hiszen akár ár szempontjából, de még minőségben is igen eltérőek lehetnek. Vannak olyan alkalmak is, amikor leértékelések vannak, mint az élet minden más területén is, és ilyenkor bizony ki lehet fogni egy-egy olcsóbb fürdőszoba bútort is.


    Valószínű mindenkinek vagy egy elképzelése, hogy milyen csempét szeretne, milyen kád az, ami befér, mekkora tükör legyen, illetve a fürdőszoba bútort se felejtsük el, hiszen az is hozzá tartozik, még egy picike fürdő helységhez is. Amennyiben hadilábon állunk még egy-két elemet illetően, akkor számos barkács áruházban, illetve fürdőszoba üzletben vannak előre elkészített fürdő helységek, amiket szemléltetés céljából építettek meg, hogy hogyan is néz ki egy-egy ilyen szoba az adott színnel, csempével és a többi kiegészítéssel. Sok ötletet lehet ezekből is meríteni.


    A háziasszonyoknak fontos szempont, hogy mennyire lehet tisztán tartani a fürdőkabint és a különböző burkolatokat. Vannak bizony olyan csempék, amik igen mutatósak, viszont minden pára és vízcsepp meglátszik rajta, ezért a szokásosnál sűrűbben kell kezelni a felületet, ami nem feltétlen álma minden nőnek, pláne ha van még mellette 1-2 gyerek is. Érdemes tehát ennek is alaposan utána járni. Sokunknak egy légtérben van a mellékhelységgel a fürdőszoba, aminek megvan a maga előnye és hátránya is. Ha már felújítunk vagy építünk érdemes elgondolkodni ezen is, hogy leválasztjuk-e, akár csak egy vékony fallal is ezeket, vagy maradjon egyben.


    A továbbiakban bővebben kitérünk arra, hogy melyek a leggyakoribb fürdőszoba csempék, milyen az ideális bútor a fürdőbe, illetve arra is, hogy honnan érdemes beszerezni mindezeket.


    Tovább

  • Temetkezés

  • Sírkő

    Melyik temetkezési szolgáltatást válasszuk?

    Ez egy nagyon nehéz kérdés. Sokan vannak, akik míg élnek el szeretnék dönteni, hogy ha már nem lesznek, akkor a családja hogyan is vegyen tőle végső búcsút. Nem sok választási lehetőség van, de mindegyiknek van előnye és hátránya is. Vannak, akik viszont nem szeretnének ezzel foglalkozni, míg élnek, azokat is meg lehet érteni valahol, de talán érdemes tudni ezt azt a temetésről.


    Többféle temetkezési vállalkozó van, akiket megbízhatunk ezen ügyek lebonyolításával. Budapesten is jó néhány működik, de ha nem szeretnénk kisebb cégekre bízni ezt, akkor a fiumei úton lévő budapesti temetkezési intézetben is segítségünkre lesznek. Itt a főváros 16 temetőjének ügyeivel foglalkoznak, legyen az sírhely meghosszabítás, sírhely újraváltása, sírgondozás, valamint hamvasztás. Van egy ingyenesen hívható zöld számuk is, amit minden hétköznap hívhatunk munkaidőben. Itt van lehetőség úgynevezett előtakarékosságra is, ami azt jelenti, hogy vagy a saját temetésünket fizethetjük be előre, vagy pedig valamelyik hozzátartozónkét. Kicsit „ morbid” dolognak tartom, de van akinek ez is fontos.


    Négy féle temetési módszer van:


    Hagyományos temetés: ez a fajta gyászszertartás, amikor koporsóban temetik el az illetőt.


    Hamvasztásos temetés: ennél a temetési formánál az elhunyt hamvait elhelyezik egy urnában és ezt temetik el.


    Hamvak szórása: ez egy szertartási forma, amit egy esztétikusan kialakított szabadtéri környezetben végeznek el, de igény esetén akár a Dunába is szórhatják, vagy más helyszínen.


    Egyedi igények: akkor válasszuk ezt a fajta temetési megoldást, ha egyedi kívánságaink vannak ezt illetően, mint például haza szeretnénk vinni a hozzátartozónk hamvait. Manapság már nem csak az embereknek lehet temetést rendezni, hanem vannak kisállat temetők is, ahol a kedvenceinktől is végső búcsút tudunk venni.


    Sajnos maga a temetés sem egy olcsó mulatság. Jól utána kell néznie annak, aki éppen temetni szeretné valamelyik rokonát, mert bizony nem mindegy milyen koporsót választunk, hány évre vesszük meg a sírhelyet stb. Még azon is nagyon sok múlhat, hogy melyik temetési formát választjuk. A továbbiakban a hamvasztási temetést részletezzük egy kicsit, valamint összehasonlítjuk más fajta gyászszertartásokkal is. Ez talán segítségükre lehet azoknak akik nem tudják eldönteni, melyiket is válasszák akár maguknak vagy valamelyik hozzátartozójuknak.


    Tovább